Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét. Ő rám néz, és mosolyog. De Ő nem úgy néz rám, Ő csak az úgymond \"legjobb barátom\".
Vége az órának, vége a napnak, Ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, Ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi! Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom Őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de Ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír. Sír, mert szakított a barátjával Én megvigasztalom, ő átölel érzem, hogy majd kiugrik a szívem.
Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barát legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom.
Telnek a napok, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rám mosolyog... Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefon. És megkapom a szörnyű hírt... Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Már nem mosolyog rám, és már nem is kapok tőle puszit...
El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt.
Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom: \" Rám mosolyog, az arcára nyomok egy puszit... El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom...\"

 

 

 

 

Mi lányok: a fogkefével sétálunk a házban. A zuhany alatt olvasgatjuk a samponos flakont. Már előre nevetünk a vicceinken pedig még el sem meséltük. Ha bekapcsoljuk a rádiót, az énekessel együtt éneklünk és közben idétlen koreográfiákat találunk ki. Toljuk az ajtót, pedig nagy betűkkel ott a húzni felirat. Kérdezzük.....Mi? ...miközben mindent értünk. Utáljuk ha a szél összeborzolja a hajunkat. Nem találunk normális kaját a hűtőbe, de 2 percenként visszamegyünk, hogy lett-e valami új. Hívnunk kell a saját telónkat, ha megakarjuk találni. Nézzük az órát anélkül, hogy tudnánk mennyi az idő. Állunk a boltban a hűtős részlegen és nem tudjuk mit is akarunk venni. Megfordítjuk a párnánkat, mert így hűvösen tudunk aludni. Korábbra állítjuk az ébresztőt, hogy tovább tudjunk ágyban maradni. Számolás közben az ujjainkat használjuk, amit a tanár nem néz jó szemmel, de mi folytatjuk. Mikor tanulni akarunk, általában addig jutunk, hogy megnézegetjük a könyv képeit. Minden szőrös emlősre reflexből azt mondjuk Jujj, de cuki! Én büszke vagyok arra, hogy lány vagyok :) :DD

 

 

Együtt jártak ők!

Együtt jártak ők sok éve már,

A fiú s a leány két jó barát.

Hideg tél, meleg nyár, napsugár,

Kint találta őket a kisutcán.

Fogták egymás kezét, beszélgettek sokat,

Súgták egymásnak a csacsi szavakat.

Boldogok voltak, mint még soha más,

Szerették egymást a fiú s a leány.

Egy napon így szolt a leány:

Gyermeket város, egy édes kisbabát!

Megeredt szemében a könny,

De a fiú nem szólt csak elköszönt.

Többé nem jött vissza már,

Nem várta többé a leány.

Elment némán s hidegen,

Ez volt a végső szerelem.

S megszületett a kisfiú,

Boldog volt a leány.

Hátha megjön az apja talán,

De nem jött hiába is várta őt.

S a hetek, napok egyre múltak,

De ő mégis reménykedett hátha visszatér,

De a fiú akkor már másnak mesélt.

Együtt élt a lány, a kisfiúval árván.

Benne lelte örömét, az elmúlt ifjúságát

Nőtt a fiú napról napra szebb lett,

S kimondta az első szót, a legszebbet.

Egy napon sétálni mentek,

S a kisfiú ott totyogott az anya mellett,

A sötét kisutcán, ahol előtte jártak,

Felvillantak a régi szép emlékek,

Az elmúlt boldog napok.

„Milyen kár, hogy egyedül vagyok!”

S akkor egy ifjúpár köszönt rá.

Kékszemű, barna fiú, s egy barna lány.

Visszanézett a lány

A könnyein át.

S így szólt a kisfiúhoz:

Látod ő volt az apukád !!

Oldal: Történetek..
Minden idézet egyhelyen!!!!LOL - © 2008 - 2024 - ajoidezetek.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat